Dream.

Mintha valóság lett volna, rohantam az erdőn keresztül lábam sáros vízben ázott lépteim egyre lassultak, fáradtam tudtam hogy most nem állhatok meg. A kétségbeesés felülkerekedett rajtam, nem mertem semerre nézni a lábaim diktálták az utat. Voltak kételyeim azzal szemben hogy valami tényleg követ vagy csak futok a semmi elől nem tudtam eldönteni, viszont hátranézni nem mertem...szívem egyre gyorsabban vert izzadtam és az erdő egyre nagyobbnak tűnt bár lehet csak számomra. Apró kis hangyának éreztem magam az óriás fák között, most nem szabad megállnod -hallottam egy lágy mégis kétségbeesett hangtól. Újra nem tudtam dönteni hogy ezt én mondom magamnak vagy van még valaki itt rajtam kívül és persze a titokzatos követőn kívül. Most már teljes mértékben ki lehet jelenteni hogy félek - mondtam magamban és lassítottam a lépteimen, bár ez lehet nem a legjobb ötlet volt. Erősebben fújt a szél a fák ágai megrémisztő hangot adtak ki mikor odacsapódtak a másik fákhoz...egyre jobban hallatszott...felnéztem csend lett, megálltam. A szél süvítésén és a saját lihegésemen kívül nem hallottam mást. Megremegtem, összeszorítottam a fogamat és behunytam a szemem...mikor ezt elkövettem a szél felülmúlhatatlan erejével körbe vett, vacogtam. Az agyam átállt arra hogy a fájdalommal foglalkozzon és ne a félelemmel...lépteket hallottam, az ajkam kiszáradt és kirepedt, a táj ősziesnek tűnt az idő viszont egyáltalán nem. Éreztem hogy az a valami egyre csak közeledik hozzám a léptei gyorsultak hidegebb lett...újra elkezdtem rohanni de most már hátra néztem, nem láttam semmit vagy csak a félelemtől nem akarta felfogni az agyam hogy mi is történik most...de éreztem. Ahogy kerülgettem a fákat egyre közelebbinek véltem a lépteit, fokozatosan gyorsítottam a tempómon nem mertem felnézni, csak a lábamat figyeltem hogy ügyetlenségemben ne essek még hasra is. Most már nem csak a kétségbeesés uralkodott felettem hanem a félelem és a fájdalom is egyben. Amint ezen agyaltam kezdtem elfelejteni a fáradságot, nem éreztem a lábamat de rohantam...-hogy lehet ez? -kérdeztem magamtól. A testem olyan mint egy félre dobott kiszáradt hús, a lábamban semmi erő és mégis tartom a sebességemet és semmi utalás nincs arra hogy meg szeretnék állni. Miközben ezeken járt az agyam nem vettem észre egy keskeny tisztást...mire feleszméltem hogy mit is látok, minden erőmet összeszedve átrohantam az útra. A lépteket kevésbé éreztem közelinek de rohantam...egy idő múlva megint csak a saját lihegésemet hallottam és a hideg szelet éreztem a bőrömön, az idő egyre rosszabb lett és most már a testem is érezte hogy nem bírom sokáig...lassítottam ez a lassítás perceg múlva sétálásba torkollott. Próbáltam azt a kevés kis ruhát is ami rajtam volt elosztani a testemen, hogy egy kis meleget varázsoljak minden porcikámra...ekkor valami világosságot pillantottam meg...út, autók, fények!? - kiáltottam magamban és elkezdtem rohanni egyenesen...mire már csak 1-2 méterre voltam a céltól ismét megálltam és szemügyre vettem hogy ez tényleg igaz-e. Ekkor valami hideget éreztem a vállamon, arra gondoltam lecsúszhatott a pulóver a nagy rohanásban és oda nyúltam hogy felhúzzam, csak hogy sem a pulcsit sem a vállamat nem éreztem, viszont egy idegen kéznek tűnő valamit rajta igen, ekkor egy másik kar átnyúlt a jobb vállam felett egy sötétnek tűnő anyaggal a kezében és az arcomhoz szorította...felsikítottam bár értelmetlennek tűnt mivel az anyagtól senki nem hallotta...erőlködtem a hangom egyre erősödött, remegtem a kiabálástól majd valamit éreztem ami átfogta a nyakam...a sikítás még erősebb lett a kéz egyre jobban szorította a nyakam majd felébredtem. Felültem az ágyamban és a macskámmal találtam magam szemben, rendesen kiizzadtam, pedig nem volt túl meleg a szobában. Felnéztem az órára 3:00 remek...visszadőltem nem tudtam aludni de a testem kívánta a kényelmes ágy melegét...reggelig ezen gondolkodtam, hogy mi volt ez az álom? Mint egy elmebeteg esküszöm, lényegtelen szerencsére nem történt meg, viszont azt se tudtam meg mi volt az az érdekes jelenség ami követett...azért ez még érdekelt volna...